Iskolánk a Bükk kapujában, Felsőtárkány község központjában, kellemes, fákkal övezett környezetben található. Intézményünk legnagyobb vonzereje a színvonalas pedagógiai munka és a színes, mozgalmas iskolai élet. Bővebb információért kérjük, látogasson el a honlapunkra . Ez a blog oldal az intézményben folyó nemzetköziesítési folyamat eredményeképpen elnyert E+ oktatói mobilitásokon elsajátított jó gyakorlatokat és élményeket hivatott dokumentálni. Kívánjuk, hogy hasznos ötletekkel gazdagodjanak az oldal olvasása közben!
Elérkeztünk a kurzus utolsó napjához. Megismerkedtünk a firenzei Street Art irányzattal, melynek az a lényege, hogy kis változtatásokkal más jelentést nyernek már meglévő dolgok. Gyakorlati feladatként elkészítettünk egy képet, mely egy firenzei templom kontúrjain alapult. Az óra utolsó felében ismét egy meditációs gyakorlat volt, melyben átgondoltuk az életünk főbb állomásait, majd egy színes fonálra felfűztük azokat. A végén mindenki elmondta, hogy mit jelentett neki ez a feladat. Ezután az olasz tanárunk kiosztotta a tanúsítványokat azoknak a résztvevőknek, akik a hétvégén már haza utaznak. Nagy örömömre én még maradok a jövő heti kurzusra is! Várom, hogy ott is megismerkedhessek a külföldi kollégáimmal! Grazie Davide! You are an amazing teacher!
Mai napon dolgozatot írtunk, melyben az eddig tanultak voltak.Összességében elmondhatom, hogy jól sikerült a dolgozat, de azért némi ismétlésre még szükségem van. Most pedig jöhet a jól megérdemelt hétvége.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése